Megjelent írásaim * Csömörilőtér

KALIBER MAGAZINBAN MEGJELENT ÍRÁSAIM ITT MEGTEKINTHETŐK.

PUSKÁVAL ITÁLIÁBAN

Avagy

Magyarok az első szituációs sörétes puska Európa Bajnokságon.

Néhány évvel ezelőtt írtam egy cikksorozatot az IPSC-ről, magyarítottan a szituációs lövészetről. Ezen irományomban főleg a pisztolyokkal elkövettet versenyzéssel foglalkoztam, de eljött az idő hogy más fegyvernemekkel űzött szituációs lövészetről is essen szó. Nincs sok variáció, mert ez a puska vagy a sörétes puska lehet. Én a sörétes puskás versenyzésről írok néhány sort. Ennek oka tulajdonképpen az, hogy végre megrendezték az első szituációs sörétes puska Európa Bajnokságot Olaszországban melyen egy kis magyar csapat tagjaként én is részt vettem Glicza Csaba (mk. r. alez.) .A zárójelben lévő „rébuszok” megfejtését a szerkesztőségbe várjuk szeretettel. A helyes megfejtők között értékes vagy kevésbé értékes ajándékokat sorsolunk ki egyesületünk (Police Shooting System Hungary, avagy Magyar Rendőr Szituációs Lövész Egyesület) támogatóinak jóvoltából. Apropó támogatók! Amikor felmerült a gondolat, hogy készülni kell a sörétes szitu EB-re azonnal felmerült hogy lőszer is kell hozzá, ezért egy levélben megkerestem a Nike-Fiocchi vezetőjét Szabó Péter Urat. Kértem hogy eredményeinkre való tekintettel csapatunknak biztosítson lőszertámogatást a versenyre, amelyet meg is kaptunk, jó néhány 12-es 32grammos 3mm sörétátmérőjű 67,5 mm hosszú sörétes lőszert. Azért kértem ezt a típust mert tapasztalataim szerint ezzel működött a legstabilabban a Benelli M1 Practical (némileg versenyzésre átépített) puskám. A hossza is

döntő szerephez jutott a választásomban, hiszen a rövidebb lőszerből több fér a puskába. Használnak jóval rövidebb lőszereket is de azokhoz már a puskákon is némi átalakítást kellhet elvégezni a probléma mentes adogatáshoz. A sikeres felkészülés után eredményes versenyt tudhatunk magunk mögött melynek kézzelfogható eredménye is lett. Mészáros Józsi egy negyedik helyezést én egy harmadik helyezést értem el militari open kategóriában. Ezúton is szeretném megköszönni a Nike Fiocchi páratlan segítségét, hiszen 1996-óta folyamatos kapcsolat van közöttünk és amióta sörétes puskával is műveljük ezt a sportot azóta sörétes lőszerrel is segítik eredményes versenyzésemet. Nekik köszönhetem azt is hogy az olasz Fiocchi lőszergyár már nyolc éve folyamatosan biztosít számomra .40SW pisztoly lőszert.

Terni az Olasz kisváros neve, ahol az EB megrendezésre került. Bár a város talán kicsi, de nagyon könnyű eltévedni benne, pláne ha egy „kedves” helyi segítő (bíró) beáll elénk a forgalomba (látva elesettségünket) és elvezet minket a megnyitó helyszínére, ahol nagybetűkkel ki van írva egy másik helyszín (persze az „alkalmi jóindulat” már tovább is robogott) ami a térképeinken nem szerepel, mert annyira új helyszín. De a magyarok mindig feltalálják magukat, illetve azt, aki megtalálja a helyes utat, vagyis azt a „bennszülöttet”, aki elmondja, hogy légvonalban 30km, amit keresünk, de jöjjünk, mutat egy rövidebb utat a betondzsungelen keresztül. Így történhetett, hogy valós helyszín megtalálása után a megnyitóra várhattunk még két-három órát. Meg sem lepődtünk, amikor az „alkalmi jóindulatot” is ott találtuk. Mit mondjak, hát nem szerettük… Nem is beszéltünk vele, minek is, nem is tudott magyarul, meg öreg is. Biztos szenilitásból vezetett az előző helyre. A megnyitó egyébként jó volt, rendes bevonulás (igaz hogy a himnusz zenéjére) műsor, meg a végén állófogadás. Sok-sok ország képviseltette magát még Amerikából is jött egy versenyző, persze az olaszok voltak a legtöbben, talán még a bírók tömegét is verték.

A szállásunk felderítésében és lefoglalásában a Szent Hubertus Kft tulajdonosai segítettek, akik többek között a Benelli puskákat is forgalmazzák.

Egy vegyes felszerelés. (limited puska és a gyorstöltők… )

Gyönyörű helyen laktunk, az ablakunk egy hegyi tóra nézett. Pazar látvány volt. Nyár vége lévén még igen meleg volt. Az autóban jól esett bekapcsolva tartani a klímát, jól esett volna a szállodai szobában is, de ott még csak egy lebombázott klímaberendezés langyos helyét sem találtuk. A szerencsések, akik hamarabb észbekaptak és kértek ventillátort ( az a két három szoba, mert a ventilátor is csak „fogyó” eszköz, így hát el is fogyott.), enyhíthették kicsit a meleg okozta kellemetlenséget.

A szállodánktól nem volt messze a lőtér, vagyis hogy pontosabban fogalmazzak az emeletes lőtér. Igen, mert volt egy hegybe vájt fennsík, melyen a hegyfal felé alakítottak ki 14 pályát szépen egymás mellett. Ez még kevés lett volna egy Európa Bajnoksághoz, így (a hegy még elég magas lévén) fölöttük is kialakítottak egy fennsíkot (baromi munka!) ahol még hét pályát építettek fel.

Ez itt a fenti lőtér.

Mi magyarok természetesen ezen a fönti lőtéren kezdtünk az első napon. Lentről nem láthattuk, hogy hol van a felső terület csak az út (elég, sőt nagyon meredek út) egy részletét. A meredekségről csak annyit hogy egy vízszállító kisteherautó nem tudott felmenni rajta. Egyszerűen kipörgött a kereke és visszacsúszott. Csak terepjáróval lehetett felmenni, meg persze gyalog, de erről majd később. Szóval elmentünk regisztráltatni magunkat, meg átvetetni a fegyvereket, illetve a kategóriának megfelelő helyre soroltatni, melyet egy bíró döntött el a szabályok alapján és egy matricát ragasztott a fegyver tusára, melyen szerepelt a puska besorolási kategóriája és a bíró aláírása.

Az első dolog, amit a fegyverrel tettek: a TÖLTETLENSÉG ELLENÖRZÉS volt. Érdemes átismételni, hogy hogyan is kell ezt elvégezni. (A sorrend nem felcserélhető!)

1, A puska csövét a golyófogó irányába tartani.

2, Ha a tár kivehető, kivenni a tárat.

3, A zárat hátrahúzni és ellenőrizni (megnézni) a töltényűrt, valamint a csőtárat.

4, Ha üres mind a két hely, (töltényűr, csőtár) előre engedni a zárat és

5, A golyófogó irányába tartott fegyvert elsütni!

Ezen pont után kaptunk egy ajándékot. Egy L alakú rikító sárga műanyag darabot, amelynek hosszabbik szárát a töltényűrbe kell helyezni, és ha visszaengedjük a zárat a kilógó

szára „ordibálja” mindenkinek hogy töltetlen a fegyver.

A töltetlenség jelző.

És az alkalmazása

Ilyen praktikus kiegészítőkkel eddig csak Amerikában találkoztam. Minden esetre ötletes. A lőtéren csak így hurcolhattuk a fegyvereinket , amelynek csöve vagy felfelé vagy lefelé mutathatott.(A töltetlenség jelző műanyag hiányában célszerű nyitott zárral vinni , mozgatni a fegyvert bármerre is megyünk vele a lőtéren.) Természetesen zárt tokban is lehet vinni ide oda. Minden pálya mellé telepítettek egy fegyver állványt , ami azért jó mert nem hevernek szanaszét a puskák , bár az is igaz hogy jobban kell figyelni rájuk , no nem azért mert így mindet egyszerre lehet a porba dönteni , hanem mert például Dobó puskáját némi rábeszélés után volt csak hajlandó visszacserélni a sajátjára egy külföldi versenyző társunk.

Rábeszélő képesség?

(Persze a bizonyítékok bemutatása után már készséggel.) Elnézte, van ilyen.

Mint a pisztolyoknál, a sörétes puskáknál is különböző kategóriákat különböztetnek meg, úgy mint open, modifield, limited és limited pumpás. (Kinn a versenyen limitednek neveztek egy kategóriát amelyet a 2004-es szabálykönyvek standardnak neveznek. Én a történeti hűség kedvéért maradok a limitednél.) Az open kategóriában tulajdonképpen nincs megkötés, bármi lehet a puskán, bármit lehet alakítani rajta, csak biztonságos legyen. A modifield-nál már van méret korlátozás, nem lehet elektronikus irányzék és gyorstöltő rajta. Bármennyi lőszert befogadó tárja lehet csak férjen bele a doboz keretméretébe. Nem így a limited kategóriában, ahol még kisebb ez a keret méret valamint a fentieken kívül a tárban csak hét lőszer lehet. Na itt a méret volt a lényeg, mert egy csapattársunk Korondán Attila egy Benellli M 1 Super 90-es típusú puskát hozott ki magával, hét lőszeres tárral, mert limitedben szeretett volna indulni. A baj az volt hogy ennek a puskának gyárilag néhány centivel hosszabb a csöve, mint a doboz befoglaló mérete, tehát nem fért bele. Na gyorsan át is tették szegényt modifield kategóriában, ahol némi hátrányban volt kapásból, mert az ő tárjába csak hét lőszer fért, míg a többiek jóval többel indulhattak. Ez addig nem is probléma, amíg csak hetet kell lőni, de egy 24 lövéses pályán már igazán gáz. Jó gyorsan kell újratöltögetni a puskát, hogy a végére érjünk a pályának, mielőtt az ”órában lemerül az elem” .Az ilyen gyorstöltögetésben Dobóczy Laci vitte a prímet persze lőni is tud gyorsan mindamellett. Ő egy M3-sal indult limtedben. Nézzük csak milyen fegyverekkel indultunk útnak eme nemes viadalra. Openesek voltunk hárman Mészáros Józsi, Dr. Rózsa Olivér és jómagam, mindannyian Beneleli M1 Praktical puskával virítottunk. Olivérnek semmi átalakítás nem volt az M1-n csak a gyorstöltő adaptere lett fel telepítve és a gyári csőszájfék csavarodott fel a cső végére. Józsinak ezen túlmenően egy hosszabb tár is ékesítette a puskáját, az enyém egy egyedi kompenzátorral tetézte meg a többiekét. Természetesen mindegyik open puskán elektronikus irányzék díszelgett. Az én fegyverembe összesen 13 sörétes lőszer fért. Azért a múlt idő , mert a verseny végén az egyetlen amerikai versenyzővel jól elbeszélgettünk és a beszélgetést tett követte. Ő azt tette, hogy jól megmutatta nekünk (beszélgető magyaroknak) az átalakított Benellijét töviről hegyire szétszedve és közben ecsetelve az átalakítások nagyszerűségét, valamit hogy mit ne tegyünk, ha nem akarjuk törött darabokban látni fegyverünket. Úgy hogy most már 14 fér a puskába, és csak egy kis módosításon múlt az egész. Érdekes, az amik nem titkolóznak, nem úgy a németék. Minden pálya után csak úgy takargatták a titkaikat. Igazuk is van. Az amerikai sporttársunk úgy búcsúzott tőlünk, hogy még egy tuning ötletet ad, az pedig emígyen hangzott :”Sokat kell lőni!”. Egyébként szerintem volt egy baj a fegyverével. Nagyon vigyáznia kellet arra, nehogy leejtse a puskáját, mert félő hogy soha nem találta volna meg többet, ugyanis egy nagyon egyedi (saját kezűleg festett) terepszínű pusi volt. Modifield-sok Puskás Géza (Pusi), Csefkó Pál (Fater) és muszájból Korondán Attila. Attilának, mint írtam már, csak hét lőszer fért a tárjába, mert limitedre készült.

Pusi és a duplázgatás…

Pusinak és Pali bácsinak azért jól el volt eresztve a tárja, bár őket is jobban sújtotta a 24 lövéses pálya, mint az openeseket, mert náluk nem használható egy igen elmés és gyakorlatias szerkezet a gyorstöltő, persze az esélyek úgymond egyenlők, mert egyik modifield-os sem használhatja. Limitedben Dobóczy Laci indult egy M3-as Benellivel, amin egy rövid golyólövő cső volt. Limited pumpás kategóriában Babits Laci versenyzett egy Winchester defender puskával.

Babits Laci és Fater. A kategóriák párbaján.

(Pumpás kontra öntöltő.)

A gyorstöltő csak open kategóriában használható, és mint a neve is mutatja a sörétes puskák tárjának gyors utántöltésében játszik felejthetetlenül nagy szerepet. Két részből áll melyek műanyagból készülnek. Az egyiket a puska azon nyílásához kell rögzíteni melyen keresztül a tárat tudjuk meg tölteni, ebbe tud bele akadni a másik cső szerű alkatrész, amibe négy darab lőszer fér. Ha a megfelelő szögben tartott lőszerrel teli cső vége beakadt, a másik végén kiálló fogantyúval egy erőteljes folyamatos toló mozdulattal a négy lőszert villámgyorsan be tudjuk juttatni a tárba. Erre már lehet mondani, hogy négyet egy csapásra.

A gyorstöltő és a lőszer tartó öv.

A regisztrációkor minden versenyző kezébe nyomtak egy zacsit, amiben a pályarajzokon kívül néhány reklám nyomtatvány is volt így például Tanfoglio prospektus. Egy percre elgondolkodtam (tudom, tudom, ne nagyzoljak..) miért is reklámoznak pisztolyokat egy sörétes puskás Európa bajnokságon? De nem is érdekes, hiszen a lőtéren sehol nem volt kiállítva Tanfoglio, persze Benelli sem, amit azért igazából hiányoltam. Hiányoltam még hogy semmilyen tuning alkatrészt, versenyben használatos eszközöket nem lehetett kapni. Csak a helyi vadászbolt képviselte az egész Olasz fegyver kiskereskedelmet, azt is elég hiányosan, mert szerettem volna gyorstöltőt vásárolni, amire csak azt tudták mondani: elfogyott. Azt hiszem felkészületlenül értem őket, de azért egy jó puska tokot tudtam venni náluk, amibe még kompenzátorral együtt is bele fér a puskám. A Berettások viszont igencsak kitettek magukért. Rendes fegyverkiállítást tartottak fenn a verseny egész ideje alatt, főleg puskákból. Nem elhanyagolható a szóró (reklám) anyaguk sem, amely a matricákon, a posztereken, a kulcstartókon keresztül, a sapkákig, a szemüvegekig tartott, és mindez legalább egy teherautónyi mennyiségben. Valószínűleg „összeszűrték a levet” a Benellisekkel mert Benellis sapkát, meg matricát is tőlük lehetett szerezni. Hát mit tagadjam, szereztünk is. Másnap meg megint. Azért talán eme csekély kínálatból látszott, hogy ez volt az első sörétes EB. Egy pisztolyos EB-n csak úgy hemzsegnek a kiállítók mind fegyver, fegyver alkatrész, mind ruházat terén. De valójában csak ezen látszott, ugyanis a verseny szervezettsége, a pályák építettsége, érdekessége igazán nagy profizmusra vallott. Én elég kritikus szemmel nézem a versenyeket, hiszen ezeket azért rendezik, hogy a versenyzők minél jobban érezzék magukat. Tehát a versenyzőkért van, még akkor is, ha a nevezési díj igen borsos árú. Ezen az EB-n. nagyon kevés olyan dolgot tapasztaltam, ami elvenné a kedvét bárkinek is a versenyzéstől. Amelyek voltak azok is inkább az emberi kis stílűségből fakadnak, amit még akkor sem tud levetkőzni az egyén, ha nemzetközi bírónak választják, és a háta mögött tudhat néhány magasabb szintű versenyt is, amikből összeszedhetett volna már annyi tapasztalatot, hogy nem a rosszindulat, hanem a verseny szabályzat kell, hogy irányítsa a döntéseiben. Hál’ istennek ilyennel csak eggyel találkoztunk, a baj csak, az hogy honfitársunk az illető. Az ürömben az öröm hogy az összes többi bíró igazán korrekt volt, jó néhányan még fölöttébb segítőkésznek is mutatkoztak. Például volt egy másik honfitársunk, aki még abban is a segítségemre volt, hogy megtartotta a lőszeres dobozt, amíg a fegyver megtöltésével bajlódtam. Ezúton is köszönöm a jó indulatát!

Tudni illik, amikor a versenyzőt beszólítják a lőállásba (ami a kiinduló hely) természetesen üres fegyverrel kell, hogy oda menjen, mint az IPSC pisztolyversenyeken bármikor. Amikor megkapja a „Tölts és készülj fel „vezényszót, akkor kezdheti el megtölteni a puskáját. Na ez elég körülményes, ha az ember lőszeres dobozból szeretné megoldani eme egyszerű feladatot, ugyanis azt valahol el kell helyezni, bele kell nyúlni a lőszerért, bele kell találni a fegyver megfelelő üregébe, majd ezt a folyamatot megismételni jelen esetemben 13-szor. Leírva misem egyszerűbb ennél, de ha nincs a közelben egy asztal, vagy egy alkalmas kiszögellés, amin elférne a leborulás veszélye nélkül egy lőszeres doboz, akkor csak egy egyensúlyozó művészt megszégyenítő ügyességre van már szükség. Hogy miért? Azért mert ugyebár egykézel tartani kell azt a hosszúra nőtt puskát, ugyan ezen kéz behajlított alkarján kell egyensúlyozni a lőszeres dobozt és közben mosolyogva véghezvinni a töltögetési folyamatot. Na ebben nyújthat nagy segítséget valaki aki megtartja azt a … lőszeres dobozt, és ha ez a valaki történetesen egy bíró, hát akkor az rossz ember már nem lehet. ( De láttunk olyat is hogy a bíró a puskát tartotta a töltögetés idejére. Vannak még csókosok…) Lehetne a magunkra aggatott lőszertartó övből is tárazni, de akkor meg azt kell pótolni, hiszen tartalék lőszer nélkül nem pálya a pálya.

Ha fogytán a lőszer, újra kell tölteni. (Bemutatja Korondán Attila.)

Na sebaj ilyenkor gondoljunk mindig arra, hogy semmi sem lehet bonyolultabb, mint egy 31 lövéses pályára beállni egy egylövetű puskával, ami esetleg még elöltöltős is. Ugye mindjárt egyszerűbbnek látunk minden problémát. (de ezzel korántsem akartam tippet adni, sőt! Felejtse el mindenki! Hol is van az a kis vaku a MIB- ből?)

Az a jó egy ilyen első Európa bajnokságban, hogy sok állandóan felvetődő bizonytalan megválaszolású kérdésre kapunk egyértelmű választ. Például itthon igen eltérőek voltak az álláspontok arról, hogy a cső végén túllóghat-e a tár. Centizgettünk, trükköztünk, ha hosszabb lett egy picit, pedig semmi szükség nem volt rá mivel olyan hosszú lehet amilyet, csak akarunk, persze ez így az openre érvényes. Ha modifield akkor a tár hosszának is határt szab a kategóriára vonatkozó keret méret. Volt olyan hosszú tárral rendelkező puska ( amely jócskán túl nyúlt a cső torkolaton ) amiről biztosra vettük csak azért olyan hosszú, hogyha nem sikerül lelőni a célt akkor inkább leböki a tárral. Láttunk egy igen érdekes fegyvert, amely úgy nézett ki hogy volt egy csöve (ez eddig nem megdöbbentő) és volt alatta 3db tárja. Három csőtár rengeteg lőszerrel (huszonnemtudoménmennyi). Használata: Egy tengely körül csak elforgatta a tárakat az éltesebb korú versenyző, ha úgy ítélte meg hogy fogytán lehet a lőszer az aktuálisan használt tárban, és már lőhetett is tovább. Gondolom a verseny előtt három hónapig meg csak a kondi termet járhatta a bácsi, mert súlya azért lehetett a találmánynak. Szóval láttunk meglepő technikai vívmányokat és tapasztaltunk is sok-sok megszívlelendő dolgot. Például mi Magyarok két csoportba lettünk beosztva. Ráadásul úgy hogy a fél Magyar társaság Olaszokkal kiegészítve lettek egy csapat, a mi kis magyarságunk (Dobó, Olivér, Józsi és Én) különböző nációkkal kiegészülve adtunk ki egy csapatkát. Szerettünk volna egy egész magyarságos csapatot alkotni, de nem voltak hajlandók (mármint a szervezők) összecsapni minket egybe (még Olivér összes igazolványának megmutatása után sem. Pedig nagyon kedvelték.) amit azzal indokoltak, hogy csak ismerkedjünk, beszélgessünk más népek fiaival is. Jól van, hát így is lett. Aztán meg az első napon mindkét fél magyar csapat fönn kezdett az „emeleten” az az a fölső lőtéren. Ez két okból volt rossz. Az egyik hogy igen korán kellett kelni, mert az autókat egy lőtér közeli kemping parkolójában „pányvázhattuk” ki, ahonnan kisebb buszokkal vittek föl az alsó lőtérre minket. De onnan még el kellett jutni fentre, ahová a cuccokat (puskákat, táskákat, székeket, hűtőládát, stb) felvitték egy igen öreg nyitott terepjáróval. Az embereket is elkezdték szállítgatni, de olyan lassan és nem is tűnt magasnak a fönt, legalábbis a felvezető út látható részéből következtetve… hát neki vágtunk, csak úgy gyalog, csak úgy néhányan. Azt hiszem az út felénél rá jöttünk: hibáztunk. Négyen vágtunk neki a „lehetetlen küldetésnek, majd kettészakadtunk. A sportosabbak hátra hagyták a gyengéket (azok mi voltunk a Józsi meg Én.). Én csak úgy szimplán nem vagyok hegymászó alkat, a Józsi ott rontotta el, hogy az első 50 métert lélekszakadtából, futva tette meg (mivel mi ennyivel előbb indultunk neki a hegynek, de utolért), ja és még egy kis táskányi lőszert is hozott magával a „sétára”, Én csak a puskámat. Amikor megtettünk egy egyenes szakaszt fölfelé, a kanyar után mindig azt reméltük fel értünk, de nem. Nem vicc, nagyon magasan volt. Nem véletlenül volt olyan jól meg szervezve a szállítás. Tömött terepjárók „száguldottak” el mellettünk, üresek meg vissza, de ha bele vágtunk azért is meg csináljuk. Egyszer csak fel értünk. Kerestem egy oxigén sátrat, majd fél óra multán körül is tudtam nézni. A kilátás páratlan volt, gyönyörű. A lőtér meg oda fönn is lőtér. A hegyről jut eszembe, a pályákon fölfelé nem is korlátozták a biztonsági szöget, hiszen a golyófogó egy hegynyi volt. (Biztos nem kell egyhamar cserélni, de ha kell, akkor gondba lesznek.) A cuccaink is meg érkeztek (persze jóval előttünk), a társaink is. Voltak ám még (rajtunk kívül is) kemény Magyarok, akik fittyet hánytak a terepjárónak és gyalog jöttek fel. Meg mások is. A jó kis „reggeli torna” (és az életjeleink stabilizálódása) után volt még egy fél óránk az első pálya kezdéséig, úgyhogy rendesen fel is tudtunk készülni.

A puskás versenyek a pisztolyosoknál annyival egyszerűbbek, hogy nem kell magunkon tokban hordani a fegyverünket. Ez alapján a kiindulási helyzetek közül a tokból indulás, ugyebár kimarad. Ezen kívül viszont mindenféle mást kitaláltak az ötletekben igazán gazdag pályatervezők. A mi első pályánkon például lerögzített sílécekre kellett rá állnunk (szépen párhuzamosan), erős kézben a töltött puska vízszintesen a célok felé tartva, a másikban egy síbot. A bot meghúzásával (melyre egy madzag volt kötve) egy billegő lőlapot indítottunk el, a sípszó (indító jel) elhangzása után és gyorsan nagyokat lövöldöztünk brennekével, laponként legalább kettőt. Dögös volt kezdésnek úgy 20m-re lövöldözni, bár Dél-Afrikában voltak olyan pályák, ahol 50m-re kellett el küldeni a „darazsakat”, hogy döngöljék bele a peppereket (fémeket) a földbe. Igaz ugyan hogy rövidebb csőből ki lőve, mert az egy pisztolyos IPSC világbajnokság volt. A következő pályán pepperekkel gyűlt meg a bajunk. Nekem szó szerint, mert ugyan viszonylag közeli célok voltak (fedésben egymás mögött három sorban, a leg távolabbi max. 15m-re lehetett), de a hátsók az isten tudja miért, nem nagyon kívántak le dőlni, csak inogtak, „gondolkoztak”, sajna még egyet rá is kellett töltenem mire az utolsó is megadta magát és a porba hullt. Elméláztam az eseten és arra a következtetésre jutottam, hogy egy szűkebb choke-ot fogok beszerezni, persze nem a helyszínen, mert ott, mint írtam semmi speciálisabb tartozékot nem állt módomban beszerezni. Ez a szűkítés csak azért speciális, mert a csövön túl kell lógnia egy másik menetes résznek, amire a kompenzátor csavarodik fel. Benelliéknél gyártanak is ilyet szűkebb „fazonban”, amelyet meg is próbálok beszerezni. Ha nem volnék úgy oda a kompenzátorért (amely egy Benellin lehet, hogy csak „dekoráció”) akkor tudnám használni azokat, amiket gyárilag adnak hozzá, csak hogy ezeket becsavarva a csőtorkolat végénél végződnek. Véget vetve viszont a vágynak, hogy valami visszarúgást csökkentő is elférjen még rajta. A lényeg az, hogy ha szűkebb lett volna a sörétraj szóródása, nem „gondolkodtak” volna a „vasfejűek” (pepperek) hanem egyből hanyatt vágták volna magukat és így a végrehajtási idő is sokkal rövidebb lett volna. Ez egy jó tanulság számomra a jövőre nézve.

Az egész EB folyamán (ami három verseny napból állt, és napi hét pályát kellett végrehajtani) ha a kezünkbe kellett fogni a puskát kiinduláskor, akkor azt mindig csípő magasságban volt muszáj vízszintesen a célok felé tartani. Vállból egyszer sem indítottak minket. Ennek köszönhetően nem mindig vállból sikerült leadnom az első lövéseket. Néha előfordult a nagy kapkodásnak, meg a mélyen elhelyezett ablakoknak köszönhetően, hogy egy kicsit lecsúszott a puska tusa a vállam helyett a bicepsz irányába. Mit lehet tenni, az idő megy hát lőni kell, majd később rendezzük a beállításokat. Aztán meg csak nézi az ember, hogy honnan is jöhetnek ezek kékesebb foltok a karjára. Ezért is kell a sok gyakorlás, hogy minden helyzetben pontosan oda tegyük a puskatust, ahova kell, persze gyorsan, mert lassan már nekem is megy. A puskát alapvetően két kézbe foghattuk, kivéve, ha a kiinduló helyzet megkövetelte valaminek a megfogását. Ekkor általában gyenge kézzel fogtuk, amit kellett és erős kézben tartottuk a puskánkat a célok felé, ugyancsak vízszintes csővel, csípő magasságban. Volt olyan is hogy már a kiinduláskor elég instabil helyzetbe hoztak minket, mert felültettek egy „lóra” illetve egy hordó lóra, mert legalább olyan kövér volt a négylábú tákolmány, mint egy 200 literes hordó. Ezen keresgélhettük az egyensúlyunkat, és még lőni is kellett róla, ráadásul benneckét. Itt az óra jelére meg kellett húzni a kantárt ennek hatására kibukott még egy cél a takarásból. Egyeket kellett lőni mindegyik célba közben jó erősen kapaszkodni a lábunkkal (még a talpam is ökölbe szorult) a stabil ülés kedvéért. Még jó hogy nem kellett duplázni, mert ki tudja, lehet, hogy hanyatt jöttünk volna le a lóról.(..áh, biztos nem!) Sokszor volt olyan helyzet, amikor a sípjel után kellett néhány lépést tenni, ahhoz hogy az első célt megláthassuk. Ilyenkor szinte teljesen mindegy milyen töltöttségű kondícióban van a fegyverünk, hiszen a cél meglátásáig megtett út ideje alatt van időnk akár tölteni a tárba, vagy csőre tölteni a puskát. Volt is ilyen feladta, amikor a puska az asztalon volt előttünk üresen. Síp után felvenni a puskát, egy lőszer a csőbe, zár előre, tárban néhány lőszer, addig előre mozogni az első célcsoportig, lelövöldözni azokat, oldat mozogni a második célcsoport felé, közben töltögetni a tárat, vigyázni a biztonsági szöget betartására (mert ha megsérted ki is zárnak), majd kellő mennyiségű lőszer töltése után a második célcsoport „elsöprése” és irány a harmadik hely felé…és így tovább. Mindezt természetesen a biztonság figyelembe vételével a lehető leggyorsabban kell végrehajtani, mert az értékelés itt is, (mint a pisztoly versenyeken) találat osztva a végrehajtás idejével.

Voltak számunkra (nagyobb darab emberek számára) kissé kellemetlenebb pályák is, mint például a Cooper alagutas pálya. Ezek általában úgy néznek ki, hogy egy alagútféleségen kell átvonulnia a lövőnek, persze el nem ítélhető módon fölöttébb görnyedt testtartásban mivel a teteje kimondottan alacsonyan helyezkedik el. Ez a „tető” általában lécekből áll, melyeket az áthaladás során túl korán felegyenesedő (türelmetlen) versenyző lesodor, későbbi őszinte sajnálatára, mert a leesett léc mindegyike mínusz tíz pontot ér. Ezen az Eb-n egy módosított alagutat készítettek, mely úgy volt megoldva, hogy a teteje összefüggő falemezekből állt, melyek között egy méternyi hézagokat hagytak, a felbukkanást lehetővé téve. Ezeket nem nagyon lehetett leverni, de a fentebb említett korábban felegyenesedő versenyzőnek félre nem érthető koppanással jelezte a feje, hogy még nem jutott túl az alagút aktuális szakaszán. A trükk az volt, hogy az első két fedett rész rövidebb volt, mint a harmadik, és az első két felbukkanás, lövés után a harmadik hosszabb résznél is szívesen jött volna fel a megszokott ütemben az ember, na de „kopp”… még egy lépés és végeztünk is, ürítés, fejdörzsölés, mert ez segít a fájó kobakon.

Az ürítésről jut eszembe…. A sörétes puska ürítését szinte mindenhol, mindenkitől csak úgy láttam: A zár, ha hátra húzzák, kiveti a csőben lévő lőszert. Ez rendben. Utána a zár előre mozgáskor csőre tölti a fegyvert, és így tovább, zár hátra, ürít, zár előre csőre tölt… Ezt a versenyzők addig ismétlik, míg ki nem ürül a tár. Ez elfogadott, bevált gyakorlat. Nem is cikizem, de ha bele gondolunk olyan, mint ha egy pisztolyt úgy ürítenénk, hogy a szán hátra húzogatásával dobatnánk ki a lőszereket mindaddig, amíg ki nem ürül a tár. Nem a legbiztonságosabb ugye? Egyedül Amerikában egy jogvégrehajtók olimpiáján láttam azt, hogy úgy követelték meg a sörétes puskák ürítését, hogy a zár hátra húzásával kidobatták a csőben lévő lőszert, ha ilyenkor a tárból feladott egy lőszert a kanálra, azt kiborították a hüvelyvető nyíláson át a kezükbe, zár vissza (így már az üres töltényűrre) és a tárból volt kötelező kiszedni a lőszert. Ezt a lőszeradogató (vagy akasztó) rugó félre tolásával (benyomásával) tudjuk megvalósítani, amely kis gyakorlással elsajátítható. Ezt abból gondolom, hogy nekem sikerült. Kevesen használhatják az e fajta ürítgetést, mert több bíró is meglepve nézte a „varázslásomat”, bár egyik sem vette rossznéven. Az attrakció után természetesen ismét be kell mutatni az üres töltény űrt és az üres tárat, majd elsütni lő irányba a fegyvert (vállba emelve a biztonság kedvéért) és hátul akasztott zárral vagy töltetlenség jelző behelyezése után előre engedett zárral csövet felfelé irányítva (ha lehet a csőtorkolatot fej felett tartva) a bíró utasítására hagyhatjuk el a lőállást. Ez a megoldás szerintem biztonságosabb, de az is biztos, hogy körülményesebb.

Előfordult néhány pályán, hogy egy puskatámaszba vagy asztalra kellett helyeznünk a fegyverünket és a kiinduló pozíció máshol volt. Ilyenkor általában töltetlen vagy kettes kondícióban töltött (azaz csak a tárban van lőszer, a töltényűr üres) volt a puska. Az egyik brenneckés pályán egy katonai mentőautó mögé kellett letámasztani kettes kondiban a puskát, és utána beülni a mentő kormánya mögé. Na itt már megint nem volt kimondottan előnyös a nagy termet mert alig fértünk be az ülésre. Szinte csak úgy behajtogatni tudtuk (néhányan) magunkat (pl. Dobó a hosszú lábát) arra a szűk helyre. Lehet, hogy az olaszoknál csak kis emberek vezetnek katonai mentőautót. Ez nem csak azért kellemetlen mert kényelmetlen, hanem azért is, mert az indító jelre ki kellene pattanni az autóból és rohanni hátra a puskához, ugyebár a mentőautó nélkül, ami persze rád van szorulva. Azért mindenki megoldotta a kiszállás problémáját, és csak ekkor következik, hogy nem szabad elfelejteni (a kikászálódási trauma okozta sokk után) azt hogy a fegyvert csőre kell tölteni. Sok-sok időt veszthetünk egy ilyen bakival de, ezt elkerülendő nagyon jegyezzük, meg hogy: Mindig járjuk be többször a pályát a bírói eligazítás után, pontosan tegyük azt gondolatban, amit a végrehajtás során kell majd tennünk. Kezdjük a kiindulással, fegyver felvétele, kibiztosítás, csőre töltés, első célok meglövése, átmozgás második célcsoporthoz, esetleges újra töltés, célindítás, ha van ilyen. Ha ezt többször elgyakoroltuk a pályát járva üresen, gondolatban megcsinálva minden momentumot, akkor még egyszer, amikor a bíró azt mondja, hogy tölts és készülj fel, a puska megtöltése után érdemes utoljára megint végig gondolni mindent, amit tennünk kell pontosan lépésről lépésre. Csak ezek után jelezzük, hogy készek vagyunk a feladat végrehajtására. Sajnos vannak esetek, amikor még nem is igazán vagyunk felkészülve a pálya végrehajtására, mégis bele kell menni, abba hogy kezdhetjük. Ilyen is előfordult az EB-n. Az egyik igen hosszú sok lövés számú pályán a bírók elmondták az eligazító szöveget, majd szélnek eresztettek bennünket, azzal hogy van öt percünk bejárni a pályát. Sörétes pálya volt sok-sok fém céllal, amik két oldalon jól el is voltak dugdosva a fedezékek mögött. Kezdtük kitalálgatni, hogy melyeket honnan látni, hol érdemes megállni, hol töltögetni meg ilyenek. Na a lényeg az, hogy letelt az öt perc, de többen még nem is találtunk meg minden célt. Pechemre nekem kellett kezdenem, ez a szerencsétlenség minden versenyzőt utol ér (vagy nem mindegyiket) egyszer-kétszer egy ilyen nagy pálya számú versenyen. De miért pont ezen? A bírók rendesek voltak, mondtam hogy nekem kevesebb egy céllal, így végig mentünk, megszámoltuk és meg volt. Mondom én, hogy így neki indulni ennek a pályának tiszta ciki. Mit volt mit tenni, vágjunk bele. Az eleje még csak-csak szélsebes volt de a vége felé mikor lelövöldöztem a hátsó célokat is, olyan hiányérzetem támadt, így hát kezdődött a vadászat. Keresgélni kezdtem az esetleg menet közben kihagyott korongokat. Taktikusan és persze maxi biztonságosan lépkedtem hátra felé (amit utólag a kedvesem csak úgy jellemzett „totyogtam, mint a szaró galamb”) „sas szemmel” kémlelve a még játékban lévő de eléggé el nem ítélhető módon rossz indulatú fedezékek mögé elrejtőző kis fémlapokat. Nem olvastam az aznapi horoszkópomat, de a bolygók együttállása biztosan nem vetett rám kedvező árnyékot, szóval egy fennmaradt, de az aztán nagyon el volt bújva! Nem szeretem az ilyen pályákat IPSC versenyen, mert ha ilyen „keressük meg már a célokat” című versenyre vágyom, hát elmegyek Francia országba ismeretlenes szituációs rendőr versenyekre, ahol több más beugratás mellett a lényeg, hogy minden egyes eldugott célt meg kell találni, mert ha marad a pályán csak egy fegyveres is találat nélkül, a pontszám nulla. Ami érthető is, mert ha ő él, én nem. Amúgy ezek is fölöttébb érdekes versenyek, bár szűkebb körben űzik, mint az IPSC-t tekintve, hogy inkább a rendvédelmi szervek tagjainak rendezik. A célok többnyire plakátszerűek, jó színesek rengeteg információ tartalommal, mint az életben a valós emberi megjelenés. Sok fajta ember típust utánoznak. A kiegészítőkkel ugyanúgy lehet egy virágcsokor, táska az ember kezében, mint pisztoly, revolver. Az egyik legösszetéveszthetőbb egy felemelt fényképezőgép vagy helyette alkalmasint egy felemelt sörétes puska. Volt olyan pálya, ahol egy ablaknyílásban egymás mellett jött fel hol ez, hol az. Mindenképp jobban oda kell figyelni a célok megkülönböztetésére ezeken a versenyeken, sokkal, sokkal jobban, mint bármely máson. Mikor oda szólít a bíró a kezdő pozícióba, ad némi általános instrukciót, de alapvetően fogalmam sincs hogy mi vár odabenn a pályán. Lehet irdatlanul nagy tömeg, sötét folyosó, labirintus, iskolai osztályterem tömve gyerekekkel, kábítószer laboratórium, bolt… stb. Nem elég megtalálni a néha igen eldugott fegyveres célokat, de meg kell kímélni az ártatlanokat, figyelni kell a környezetet, mert pl. robbanásveszély feliratú ládákkal teletömött heiségben nem célszerű lövöldözni. Ellenben ha fegyvert, robbanóanyagot, kábítószert találunk menet közben és jelezzük, azokért bonusz pontokat kapunk. Vannak olyan pályák melyek előtt érzékelőket aggatnak az ember testére, fejére és így küldik a „tűzvonalba”, mert a célok „visszalőnek”. Alapvetően arról van szó hogyha a cél megsugároz (lát) minket 3 mp-nél hosszabb ideig, akkor agyő, (búcsúzunk is a pályától) mert Ő győzött.

A bonuszokról szólva, az EB-n is tálaltak efféle nyalánkságot elénk, mégpedig az egyik pályán igen eredeti módon. A bonusz cél azt jelenti, hogy plusz pontokat lehet szerezni, de ha nem lövöldözzük le őket, akkor sem kapunk semmi büntetőpontot. Érdemes elgondolkodni a végrehajtás előtt egy kicsit és mérlegelni azt, ha meglövöm a bonusz célokat, jobb lesz-e a faktorom, mint ha nem tenném. Ezen a pályán a bonusz úgy nézett ki, ha meglőttem, egy peppert akkor felugrott a levegőbe egy törékeny cél olyan amilyet a koronglövőknek röptetnek. Kettő ilyen cél is volt tehát a sorrendben lőtt célok után vagy közben vissza kellett térni a feldobott célokhoz így meg kellett törni a feladat végrehajtásának mozdulatsorát. Tehát ha nem foglalkozunk a bonusz célokkal, akkor egymás után sorban tudjuk lőni a vasakat, rövidebb idő alatt. Úgy számoltam, hogy a mi felkészültségünkhöz képest bármelyik megoldás megfelelő volt, de ki kellett próbálni így is, úgy is. A közönségnek „játszók” (akik meglőtték a bonuszt) némi hátrányba kerültek a bonusztalanokkal (gyorsan lőjünk a látható célokra) szemben. Itt ez volt az értékesebb megoldás. Az igazság hogy nem nagyon láttam még olyan bonuszos pályát, ahol a bonusz pontokért folytatott küzdelem értékesebb lett volna az e nélkül végrehajtott eredménnyel szemben. Talán csak egyet, amit Dél-Afrikában az IPSC pisztolyos világbajnokságon állítottak elénk. Ott bele kellett állni egy gödörbe és egy nagy falapot kellett magunk elé tartani, amely eltakarta az egész pályát a szemünk elől. A pályán három pepper és három papírcél található, de a papír célok, csak az egyik pepper eldőlése után vállnak láthatóvá, azok is csak úgy, hogy egymás után lepörögnek előttünk. Láttam az előttem próbálkozókat és mérlegeltem az esélyeket, ha papír nélkül lövöm, és ha azokkal együtt. Elég gyorsan lepörögtek a papír célok, igen nagy volt a lehetősége, annak hogy nem lesz bennük találat, és így csak fölöslegesen húzom az időmet velük. Még amikor bele álltam a gödörbe, akkor is vacilláltam a végrehajtáson, aztán a síp után megoldódott minden. Síp, lap leejt, fegyver elő, lövés egyik pepperre, másikra, harmadikra… Pengett mindegyik, de a célindító pepper csak állt, csak állt, már majdnem lőttem rá még egyet, amikor „gondolataiból felriadva” lassan nagyon lassan elkezdett hátra dőlni, majd tompa puffanással vöröses színű porfelhőt kavarva maga körül elterült a földön. A lapok persze azonnal elkezdetek lepörögni, de ki foglalkozott már azzal, ekkora lelki megrázkódtatás küszöbén. Ilyen lassan még egy pepper sem dőlt el (csak a holdon) a bíró is csak annyit tudott mondani hogy „Lucky Man”. Azért három másodpercen belüli időt lőttem, az nem volt olyan rossz, faktorban. Az utolsó nap (mert ez a VB-s játék öt napon keresztül folyik, napi hét pályával) lehetőségem volt látni és videóra venni Rob Leathamot ahogy ezt a pályát lőtte. Mit tagadjam szépen csinálta. Ő a papírcélokat indító jobb szélen álló magányos pepperrel nyitott, majd meglőtte a bal oldali két peppert és ekkorra jelentek meg a középen lepörgő papír célok melyekre elnyomott egy-egy duplát. Csak az egyikből hiányzott egy lövése. Meg is tapsoltuk! Jár is ez annak, aki (később derült ki) a VB standard kategória győztese. Érdekes mindig openben indult eddig, de voltak még egy páran, akik átjöttek a standarba, ők legalább színesítették egy kicsit ezt a kategóriát, meg bebizonyították, hogy nem csak az „Űr” fegyverekkel jók, hanem a standarddal is. Mellesleg ezt a pályát is Ő nyerte, az Ő szintjén már segíthet a bonusz cél.

Vissza a sörétes puskához. Az EB-n jöttem rá másodszor (mert én sajnos így szoktam) hogy hiába találok olyan pozíciót egy pályán, amelyen meg tudok spórolni felesleges utakat (ide-oda szaladni) és ezzel persze időt is ha a fém célok jobbak fizikából. Értem ezen, azt hogy például sörétes puskával, ha szemből lövök meg egy fém célt, az eldől, de ha oldalról teszem ugyanezt, hát az istennek se akart eldőlni. Azért ez a második alkalom, mert már egyszer Stocholmban egy rendőr-tűzoltó világbajnokságon, rendőrségi akció pisztoly versenyszám egyik pályáján bele sétáltam egy ilyen csapdába. Ez egy hosszú pálya volt, rohangálni kellett ide-oda, az eldugott takarásba lévő célok miatt. Az utolsó cél egy pepper volt és csak miatta egy lövés miatt kellett volna még rohangálni kb. tíz métert. Ezt szerettem volna lespórolni és találtam is egy alkalmas helyet, ahonnan egy utolsó megállásból a papírcélokon kívül ezt a peppert is meg tudtam lőni, persze két tereptárgyként felállított autó ablakain keresztül melyek le voltak húzva. Sikerült is minden, át is tudtam lőni a két autón csak a pepper kissé oldalt volt fordulva ebből a helyzetből, és a kilences para lőszer csak meg megingatta stabilitásában, de még a duplázások hatására sem dőlt el. Kértem hogy ellenőrizzék le a célt, persze azt szemből lőtték, úgy meg eldőlt. Mi ebből a tanúság? .40-es pisztoly kellett volna vinnem, az talán eldönti még oldalról is a fémet. Vannak ilyenek úgy, hogy a pálya bejárásakor igen komolyan figyelembe kell ezt is venni, mert könnyen sokkal hosszabb időt tudunk teremteni egy rafináltnak tűnő egyedi végrehajtással, amely nem jön be. Persze ha sikerül ott vagyunk a csúcson,.. vagy mégsem.

Történt egyszer egy Németországban megrendezett pisztolyos Európa Bajnokságon, hogy az elő versenyben kaptunk helyet néhányan így a bírókkal együtt lőttük a pályákat. A pályaépítési csúszások miatt kettő napra szűkült össze a 21 pálya lövészete. Oda se neki, lőttünk. Második nap végén az utolsó előtti pályán mely 31 lövéses igen mozgalmas optikai kapun átszaladós, féltakarásos, oldatmozgós mini pepperes őrület volt. A pálya bejárás alatt az egyik ablakból észre vettük a Faterral hogy nem csak a papírok látszanak, hanem a két mini pepper is, igaz hogy jó messzire kb. 40 méterre félig eltakarva, de ott voltak. Ép eszű ember nem pazarolja a lőszert rá. Nem is kellett több, mivel az eligazításon elhangzott, ami, ahonnan látszik, lőhető (a biztonsági szöget betartása mellett) mi meg is tettük, el is találtuk, nem is hitték el. Ott mindenki bíró volt, még a versenyzők is, tátott szájjal nézték a „lehetetlent”, örültünk is neki. Aztán jött a bírók főnöke, és arra kényszeríttet minket, kettőnket hogy lőjük újra. Megkérdeztem hogy mi alapján döntött így, mivel engem leértékeltek, aláírtuk a papírokat stb. Erre megmutatott a szabálykönyvben egy pontot (hosszúkás piros, és angolul van) ami tulajdonképpen azt tartalmazta, hogy ő bármit megtehet. Ekkor egy kicsit megrendült az IPSC-be vetett bizodalmam. Másnap volt a megnyitó, volt időnk nézelődni. Ezt a pályát átépítették. Egy-két hordó került ide-oda, hogy abból az ablakból már ne látszanak a mini pepperek. Ezért nem is vágyon többször elő versenyben lőni még csak a bírók versenyét se szeretném végig nézni, sehol nehogy némi módosulást tapasztalva „összezavarodjak” a fő versenyen, mert ez elég zavaró tud lenni.

Hogy mi tud még zavaró lenni egy versenyen, hát a mozgó célok. Jönnek ide, mennek oda, billegnek jobbra, billegnek balra SZÖRNYŰ! De végül is kiszámíthatóak. Hacsak nem úgy oldják meg a mozgatásukat, mint 2003-ban, Barcelonában a Rendőr Tűzoltó Világjátékok Rendőrségi Akció Pisztoly versenyén. Találkoztam néhány ismerős IPSC versenybíróval, akik szervezgették e versenyszámot, ezért úgy gondoltam jó verseny lesz. Tévedtem. No de mint tudjuk, ez emberi dolog. Viszont az már nem jó jel, ha egy pályán a mozgó célokat ember irányítja, vezérli. Egy példa rá. A versenyünk napján délelőtt nézegettük a kollégákat, hogyan is lövik a pályákat. Volt jó, volt kevésbé jó, de a célmozgató bácsika haláli volt. Ezen a pályán keretből keretbe kellett szaladgálni és a megadott célcsoportokat lövöldözni, ill., amit lehetett látni. A harmadik és a negyedik keretnél elektromos motorral hajtott mozgócélok forogtak ill., billegtek. Ezeket a motorokat egy bácsika kapcsolgatta, mégpedig úgy hogy ült egy hokedlin, az egyik motor kapcsolója a kezében és ütemesen (bácsikás ütemben) kapcsolgat, a cél meg hasonlóképp, forgolódik. Amikor a lövő kivégezte eme célcsoportot, és rohan a másik kerethez, a bácsika előrehajol, leteszi a földre a kapcsolót (óvatosan), majd a másik cél kapcsolója után nyúl, felveszi és elkezdi kapcsolgatni, mire a másik cél elkezd billegni. Így megy ez a váltásig. A váltás egy fiatal temperamentumos Spanyol leányzó képében formálódik ki előttünk, aki frissen fiatalosan fog a munkához, ráadásul mind a két kezét tudja használni egyszerre, így a két kapcsolónak csöppnyi esélye sincs a pihenésre a porban. Mindenkinek a képzeletére bízom a célok sebességében bekövetkező változásokat a váltás után. „De mennem kell, mert mi következünk.”

Azért innen is sikerült néhány érmet hoznunk. Ha jól emlékszem a kedvesem meg én egy –egy aranyat.

Ilyen dögös érmeket osztanak egy Rendőr Tűzoltó Világ Játékokon.

Az IPSC-ben és így a sörétes EB-n is általában olyan mozgó célokat használnak, amit súly mozgat, igen egyszerű módon. Általában mellőzik az elektromos motorokat, meg a bonyolultabb, árammal működő gépeket, így csökkentve a meghibásodási lehetőségeket.

Az oldalt mozgó céloknál célszerű felvenni a cél sebességét és követve azt folyamatosan a puska irányzékával, húzni az elsütő billentyűt. Fontos hogy a sütés pillanatában is és az után is követni kell a célt az ő sebességével, így több lövést is adhatunk le rá biztos találattal. A közeledő vagy a távolodó célokat tekinthetjük álló céloknak is célzás szempontjából.

A billegő célok már érdekesebbek. Ha a billenés végállásában látszik a cél, akkor az ott abban a pillanatban álló cél, igaz csak egy rövid ideig. Ide kell koncentrálnunk a lövést. Amikor a végállásban nem látható a célunk, mert például egy ablaknyílásban billeg, akkor elvileg, ha a széle megjelenik a célnak, akkor kell a lövést leadni. Ez persze sokkmindentől függ pl: a cél mozgási sebességétől, a lövedék sebességétől, a távolságtól…stb. Rövid távolságon bevált ez a módszer. De a legjobb módszer mégis a sok gyakorlás. Mindenféle mozgócélt be kell gyakorolni és akkor már a versenyeken is sokkal nagyobb önbizalommal állhatunk egy ilyen feladat elé.

Ha valakit érdekel ez a sport és megnézné szívesen, hogy hogyan is boldogulnak a versenyzők a különböző szituációkkal, akkor nem kell feltétlenül külföldre utazni, mert idehaza is rendeznek mindenféle fegyvernemben szituációs lövészversenyeket. Az időpontokat és a helyszíneket a www.mdlsz.sport.hu honlapon lévő versenynaptárból lehet a legegyszerűbben megtudni. Érdemes eljönni és megnézni egy-egy ilyen versenyt, látni hogy nem ördöngösség, csak gyorsan és pontosan kell végrehajtani mindent, valamint ami mindennél előrevalóbb a szituációs lövészetben BIZTONSÁGOSAN.

Vége.

Glicza Csaba

DVC